Sziasztok!
Megnéztem a Korra legendájából (az az Aang
folytatása, Korra a következő avatár) két évadot, és megtudtam belőle pár
érdekes dolgot, például hogy ki volt, és hogyan lett az első avatár.
Tízezer évvel ezelőtt a népek kis falukban, egymástól
elszigetelve éltek. A városkák egy-egy oroszlánteknős hátán voltak.
Az emberek nem tudták, hogy vannak más
oroszlánteknősök a világon, és azt sem, hogy vannak mások is rajtuk kívül. De
ismerték a szellemeket.
Az egyik ilyen oroszlánteknős hátán élt Wan,
egy tizenhat
éves fiú, aki, mint mindenki más a lény hátán, a gonosz Chou-k uralma alatt
tengette napjait.
Egy nap az erős férfiak magukkal vitték őt az erdőbe
vadászni. Mielőtt elindultak volna, megkérték az oroszlánteknősüket, hogy adja
nekik a Tűz erejét. Wan is megkapta, úgy, hogy a roppant állat két ujja
hegyével hozzáért a homlokához és a mellkasához.
Éppen beértek az erdőbe, amikor a fiú eljátszotta,
hogy mégse akar menni, mert fél. A többiek ráripakodtak, hogy akkor kotródjon
vissza az oroszlánteknőshöz, és adja vissza neki a tüzét.
Wan vissza is indult, de aztán nem ment vissza az
otthont adó lényhez, hanem megszökött. Napokat vándorolt étlen-szomjan. Talált
egy szellemoázis,
ahol tiszta víz, és finom gyümölcsök várták volna, ha az
oázis őre
beengedi. De az elküldte a fiút, vissza az erdőbe,
ahol meglátott egy csapdában magatehetetlenül vergődő macskaőzt, és
kiszabadította. Kiderült, hogy az emberbarátai ejtették foglyul az állatot, és
Wan eléggé magára haragította őket ezzel a húzásával. A Tűz elemének erejével
legyőzte őket, és elkísérte a macskaőzt a szellemoázishoz, ahova végül is az
állatka megmentése miatt beengedték.
Wan két év alatt többször is megvédte a
szellembarátait volt emberbarátaitól, tökélyre fejlesztette a tűzidomítását, és
kitalálta a Sárkány Táncát. Ami nagyon menő.
Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy meg akarja
keresni a többi embert, a többi oroszlánteknős hátán.
Talált is egy kis falut, ahonnan menekültek az
emberek, mert két óriási, ám ugyanakkora szellem éppen a városka tetején állt
neki birkózni.
Wan egyenesen odavágtatott hozzájuk a macskaőze
hátán, és tűzidomítással próbálta szétválasztani őket. A fekete - vörös
szellemet éppen szorongatta a ragyogó fehér - világoskék másik, és azt mondta
Wannak, hogy segítsen neki kiszabadulni, az a másik már tízezer éve tartja
fogságban. Wan bedől a mézesmázos beszédnek, és a tüzével leszakította a
ragyogó szellem szalagszerű karjait. Azok szinte azonnal visszanőttek, de a
sötét szellem kiszabadult, megköszönte a fiú segítségét, és elrepült.
A ragyogótól Wan megtudta, hogy a káosz és a sötétség
szellemét, Vaatu-t sikerült kiszabadítania a fény és a rend szellemétől,
Raava-tól. Raava elmagyarázza a fiúnak, hogy ők mindig is küzdöttek egymással
ezen a világon,és az Együttálláskor, minden tízezredik évben összecsapnak, hogy
az egyensúlyt fenntartsák. Ha az egyikük elpusztítja másikat, akkor tízezer
évig ő lesz előnyben a következő csatájukig, ám a másik sosem tűnhet el belőle,
hiszen a Raava-ban levő gonoszság vagy a Vaatu-ban levő jóság úgyis újra
kiszakadna, és testet öltene.
Wan óriási ostobaságot csinált, és ledolgozván
hibáját, elindult megkeresni a sötétség szellemét, hogy még az Együttállás
előtt elkaphassa, mert ha nem, az összes többi szellem az ő szolgálatába áll,
és Raava-nak esélye sem lesz.
Meg is találta a Szél elemének erejével bíró jólelkű,
gyűjtögető, kopasz Levegő Nomádjai-elődöket.
Ők, amint meglátták Want, aki barátságosan közelített
hozzájuk, hanyatt - homlok menekültek. Visszarepültek roppant oroszlánteknősük
hátára, a falujukba.
Wan utánuk ment utánuk, kikatapultálta magát egy faággal,
és meglátogatta a falut, ahol egy tucatnyi szellem nyüzsgött.
Látta, ahogy az oroszlánteknős visszaveszi az emberektől a Szél elemének erejét.
 |
| Felirat hozzáadása |
Ám valamitől
a szellemek átváltoztak gonosszá, és pusztítani kezdtek. A fiú a tüzével próbálta
megakadályozni ezt, de feltűnt Vaatu, és minden értelmet nyert. És jött Raava
is, hogy segítsen, de elsősorban a másik feléért. A fény szelleme már cirka
csak egyharmada volt a sötétségének, de azért elsöpörte a kis szellemeket. És
Vaatu elröpült.
A hatalmas lénytől a fiú a Levegő elemének erejét kérte,
aki úgy egyezett bele a dologba, hogy Wan csak akkor használhatja azt, ha Raava
egyesül vele. Így tulajdonképpen a fény szelleménél volt a levegő.
A tolvajból vedlett jószívű avatár-előd és a ragyogó
szellem felkereste a többi oroszlánteknőst, és úgy, mint a levegő roppant
lényénél, itt is Wan Raava segítségével kaphatja meg a Föld elemének erejét és
a Víz elemének erejét, és birtokolta azokat. Ilyesmi még sohasem történt ezen a világon.
De közben rohamosan közeledett az Együttállás napja,
és Wan elég rendesen megtanulta idomítani mind a négy elemet.
Az Együttálláskor az anyagi és szellemi világ
egybefolyik. Az északi és déli pólusokon lévő szellemátjárók megnyílnak, és
bárki szabadon járhat-kelhet a két világ között. Az emberek létezése óta az
első és eddigi Együttálláskor milliónyi szellem nyomult az anyagi világba, és
az emberek szétszéledtek. Az oroszlánteknősökhöz fordultak segítségért, akik
megvédték őket, cserébe viszont elveszették egymást. A legtöbben úgy hitték,
hogy csupán egyetlen város létezik, mert a legtöbben csak magukra gondoltak,
mindegy, hányan voltak még körülöttük.
Raava és Wan sokat gyakoroltak együtt. De a fény
szelleme egy kisebb és kisebb lett. Egyszer találtak egy leégetett falut, és lerohantak
megnézni.
Hát nem Wan egykori barátai voltak? De. Tűzidomítással egy egész
erdőt leégettek egy falu körül. Vagy csak kivágták a fákat.
És amint leértek
hőseink, hát nem rátámadtak azok a kis nyomik Raava-ra? De. És Wan megvédte a
barátját. Kiderült, hogy amikor megtudták, hogy a fiú megél a vadonba,
gondolták, ők is megpróbálják. Csakhogy az összes szellemet nekiálltak
pusztítani, amit láttak, akár jó volt, akár nem.
És visszajöttek az állítólagos gonosz szellemek: Wan
nem-anyagi barátai. A fiú megpróbálta megbékíteni őket. És akkor egyszer csak
VAATU! A szelíd szellemekből ádáz fenevadak lettek. A sötétség szelleme már
elég hatalmas volt, hogy a dühük révén maga mellé állíthassa a szellemeket. És
az emberek megtámadták nem anyagi eddigi barátaikat. És visszatámadtak a
szellemek is. Wan próbálta szétválasztani őket, sikertelenül. Egyesítették
erőiket Raava-val, ám ha a szellem nem hagyta volna el idejében a fiú testét,
meghalt volna. Így viszont a nem-anyagiak visszaváltoztak szörnyekké. És megint
harcolni kezdtek az emberek és szörny-szellemek.
Wan alig tért magához, és látta, hogy Raava akkora,
hogy elfér a tenyerében.
Nagyon gyenge volt. A fiú belerakta egy teáskannába,
azt a kezébe vette, és elutaztak a szellemvilág déli átjárójához.
És átmentek.
(Ha megnézitek, ez a tér Yin és Yan formájú. Vagy Ying és Yang?)
Nem sokkal érkezésük után megjött Vaatu is.
Wan Raava
segítségével kezdte meg a harcot ellene. De a sötétség szelleme sem volt rest.
Wan egyre több és több darabot szakított le
Vaatu-ból. (Bár ez nem igazán látszott.) Raava-nak muszáj lett volna elhagynia
a fiú testét, mert meghalt volna. Wan ellenkezett.
És az Együttállás kezdetét vette. A két átjáró
összehajolt, mintegy lezárva magukat.
Wan és Raava összeolvadtak örökre.
A fiú sokkalta erősebb lett, mint valaha. Még egy pár
darabot levágott Vaatu-ból, aztán mind a négy elemmel foglyul ejtette.
És bezárta az Idő Fájába.
Aztán lezárta az északi átjárót.
A szellemek pedig sorra vonultak a déli átjáróhoz,
hogy hazamehessenek.
És azt az átjárót is lezárta kívülről.
Wan lett a híd a két világ között. Ő tartotta fenn az
egyensúlyt.
A Tűz oroszlánteknőse elmondta, hogy többé nincs
rájuk szüksége az embereknek, mint őrzők. Nem adják meg soha többé nekik az
elemek hatalmát. Az embereknek meg kell tanulniuk békében együtt élni.
Wan feladata, hogy Raava fényének segítségével békét
hozzon a világra.
És amikor Wan öreg lett, és nem bírta tovább,
kilehelte Raava-t a testéből...
és valahol messze egy kisbaba felsírt...
